Tolna vármegye
A címeren álló, csücskös talpú pajzs, mely kék színű hullámos pólya által van kettévágva (ez a Kapos folyót jelképezi). Felső, vörös mezejében kereszt alakban elhelyezett hét darab aranyszínű búzakalász szerepel (a szimbólum a helység tradicionálisan jelentős mezőgazdaságát jelképezi). Alsó, zöld mezejében lebegő, aranyszínű, kéttornyú vár egy darab fekete keresztablakkal és egy darab kapuval. A két torony felett egy-egy aranyszínű csillag található, közöttük pedig egy darab ezüstszínű liliom.
A népmonda szerint itt egy vár létezett - emiatt választották a római korra jellemző erődszerű várat -, tulajdonosa egy Atala nevű igen szép nő volt, aki berakatta az ablakait, csupán egyen át engedte a világosságot beáramlani, majd azt mondta alattvalóinak: "Ha ezen ablakot is befalaztatom, akkor az Isten sem lát engemet", mely dacos gúnyolódásáért az Isten azonnal a vár elsüllyesztésével büntette. Emiatt található egy ablak a címerben szereplő váron is. A liliom a település vallásosságát jelképezi.