A kiválasztott rész almenüje
Címerkereső
A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.
Vámoscsalád község
(Vas megye)
Hasítással és vágással négy mezőre osztott csücskös talpú pajzs első (vörös) mezejében a ragyogó nap, mely az életadó isten és a világosság szimbóluma is, a második (kék) mezőben balra forduló, nyugvó oroszlán az ősi Bezerédj-jelkép mellett az erő szimbóluma is, a harmadik (kék) mezőben a két hársfa között egytornyos templom áll, a negyedik (vörös) mezőben pásztorbotot tartó Szent Márton püspök látszik, az egyházközség védőszentje.
