Magyar Állami Jelképek

Címerkereső

A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.

Salomvár község címere
Nagyítsa ki a képet!

Salomvár község

(Zala megye)

Kék mezőben jobbjában ezüstszablyával lesújtani készülő, bal kezét (mancsát) védelmezően kinyújtó, nyelvét kiöltő, szemét haragosan ráncoló – a koronafőből kiemelkedő oroszlánon jól kivehető – nyakán ezüstnyíllal átszegett (átlőtt) kettősfarkú koronás aranyoroszlán látható, amely jobb lábát erősen (keményen) megveti a zöld pajzs talpon – ez utalhat a bakonyi erdőségre.

A nyitott sisakrostély fölött a magiszteri fokozatra utaló „M” látható, egyben megtalálható a magiszteri aranylánc. A takaró utal arra, hogy a címert az utódok készítették. Kék-arany, vörös-ezüst heraldikai fejlődés a 16. századtól kezdett elterjedni.

A rangjelző gyöngyös, leveles arany koronából a címerpajzsban található aranyoroszlán ágaskodik ki – részben megismétlődik a címerpajzs alakja.