Magyar Állami Jelképek

Címerkereső

A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.

Papkeszi község címere
Nagyítsa ki a képet!

Papkeszi község

(Veszprém megye)

Csücskös talpú bal haránt osztott a pajzs, tetején a heraldikai korona arra utal, hogy az Árpád-házi királyok idejében a település már lakott terület. A bal haránt osztott, kék színű mező felső részében, a falu XVIII. század elején használt pecsétjéből átvett ekevas és csoroszlya közt három búzakalász látható. Ez a földművelést jelzi.

A bal haránt osztott pajzs aranyszínű mezejében a településhez tartozó Colorchémia vegyi üzemét jelképező alkímia jel (kicsapni, kicsapatni) található. A két motívum a múlt és a jelen összekapcsolódását jelenti. A pajzs kék színe a Séd-völgyre, vagyis vízmellékiségre, az aranysárga pedig a község határának búzamezőire utal.