Magyar Állami Jelképek

Címerkereső

A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.

Örvényes község címere
Nagyítsa ki a képet!

Örvényes község

(Veszprém megye)

Álló, vágott és felül hasított a pajzs, első (vörös) mezejében négy vízszintes ezüstpólya. A második (ezüst) mezőben vörös színű görög kereszt; alsó kék részében, a vágási vonalból lefelé kinövő aranyozott malomkerék látható három küllővel és öt lapáttal, amelyek közül a szélsők félig láthatók.

Az első mező négy sávja a település régi, Árpád-kori múltjára utal. A második (kereszt) motívum az 1722-ben történt betelepülésnek állít emléket. Grassó apát a jelzett évben a mai Németország Rheinland-Pfalz tartományából hívott be németajkú lakosokat. Az ezüstmezőben vörös görögkereszt ennek a tartománynak az egyik (első) címermotívuma. A harmadik jelkép, a malomkerék, a faluban már a XIII. századtól álló és működő malmokra utaló jel. A hajdan három, működő vízimalomból egy még ma is üzemel mint a környék nevezetes műemléke.