Magyar Állami Jelképek

Címerkereső

A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.

Máriakálnok község címere
Nagyítsa ki a képet!

Máriakálnok község

(Győr-Moson-Sopron megye)

Máriakálnok község címere ívelt oldalú, hegyes talpú pajzs. Alapszíne kék, fehér, zöld, sárga.

A címer harmadolt. Felső része függőlegesen osztott (címertani kifejezés szerint hasított), alsó részét egy nagy „M” betű – mely a község nevének kezdőbetűje – osztja meg, határolja le. Bal felső részén három Duna-ág látható, melyek a falut határolják. Felettük pedig hársfalevél található két hársfavirággal. A bal felső rész alapszíne fehér, a Duna-ágak kék, a hársfalevél és a virágok zöld színűek.

Jobb felső részen zöld mezőben sárga színnel a máriakálnoki Kegy-kápolna képe látható. A lombos hársfaliget árnyékban álló Kápolna-búcsújáróhely, eredete a XVI. század közepéig nyúlik vissza. Az első harmadban kék háttérben fehér színnel a „Szentháromság” ábrázolása látható, mely Máriakálnok község pecsétjének alakja volt.