Magyar Állami Jelképek

Címerkereső

A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.

Marcalgergelyi község címere
Nagyítsa ki a képet!

Marcalgergelyi község

(Veszprém megye)

Kerek talpú a pajzs, fordított bíborágas szarufa mesteralakkal három részre osztott - de önállóan is értelmezhető hármas - címerképpel.

A pajzs heraldikai jobb oldalán sötétkék mezőben, a község evangélikus templomát szimbolizáló rajzzal. A templom ezüst- és aranyfémmel, valamint vörös színnel rajzolt. A mező felső részében arany címerfém domború Hold látható. (A kereszt is ezüst címerfém.) A bal oldalon a Marcal folyót (kék) és a megyéket összekötő hidat (ezüst-fekete) jelképező rajzok, a Nap-korong arany, az ég ezüst címerfém.

A cserjék és fák színe (a felső két ábrában) két tónusban rajzolt zöld színűek. A pajzstalp címerképében ábrázolt, a tündérrózsák családjába sorolt „sárga vízitök” zöld levelű, arany (középen fehér) virágzatú. A folyó itt is (a baloldali címerkép kapcsolódásaként) kék. A pajzs takarója ezüst.