Magyar Állami Jelképek

Címerkereső

A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.

Lábatlan város címere
Nagyítsa ki a képet!

Lábatlan város

(Komárom-Esztergom megye)

A címer egy háromszögű pajzs, melyet ezüstszürke balharánt pólya oszt két mezőre. A kék mező hátterén Lábatlan község XVII. századi pecsétrajza (lábatlani torony) látható, melynek leírása a következő: fehér színű, csúcsfedelű torony, egy boltozatos fekete kapuval és szintén boltozatos lőréssel, melyben egy jobbra fordított ágyúcső látható, felette a toronytető piros színű.

A másik mező vörös hátterén jellegzetes római kori, gerendákból ácsolt, keresztkorlátos, természetes színeiben ábrázolt őrtorony (piszkei torony) található. A források csak a piszkei részt említik, mint a rómaiak által lakott tábort, Lábatlant nem. A fent leírt őrtorony a Duna menti tábor legjellegzetesebb és legmarkánsabb részét képezi, s összhangban a másik torony szimbólumával egységes képet fest.

Az ezüstszínű balharánt pólya pedig a település legősibb és legmeghatározóbb táji egységét, a Dunát szimbolizálja.