Magyar Állami Jelképek

Címerkereső

A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.

Kunszállás község címere
Nagyítsa ki a képet!

Kunszállás község

(Bács-Kiskun Megye)

Az álló, kerek talpú címerpajzsban kék pajzsláb, benne ezüst "zászlós bárány" (Agnus Dei) lebeg. A pajzsláb felett hasított jobb oldali ezüstmezőben kivont kardját magasra emelő, kék mentés vörös nadrágos és sárga csizmás kiskun vitéz. A bal oldali kék mezőben ezüstsátor. A pajzsot ötágú arany heraldikai korona fedi.

A címerben megjelenő szimbólumok településünk múltjára utalnak. Kunszállás község területileg az egykori "Kiskun-Kerületben" fekszik. Innen ered nevének "KUN" előtagja is. A címerben megjelenő kiskun vitéz egyszerre állít emléket a történelmi kun hagyománynak, és utal a település nevére. A címerpajzs bal oldalán megjelenő sátor az itt letelepülő, szállást, otthont teremtő ősöket jelképezi, egyben megjeleníti a község nevének "SZÁLLÁS" utótagját is. Kunszállás község korábban Majsajakabszállás néven részben "Kiskumajsa pusztája" volt. A "zászlós bárány" Kiskunmajsa címeréből ered, ahonnan a legtöbb kunszállási család ősei származnak.

A heraldikai korona a Kiskun Kerület kiváltságos jogaira emlékeztet, arra az áldozatvállalásra, amikor a kiskunok az 1745-ös redemptio idején saját erejükből megváltották magukat, és kollektív szabadságot nyertek.