Magyar Állami Jelképek

Címerkereső

A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.

Kondó község címere
Nagyítsa ki a képet!

Kondó község

(Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

A címer: álló háromszögletű kék színű katonai pajzs, melynek alját feketével díszített zöld halom foglalja el, amin arany bükkfa áll. A pajzs felett a település neve, a fa két oldalán lévő 1240 az első írásos előfordulás idejét jelöli. A halom a földrajzi viszonyokra, a fekete díszítés a föld mélyében rejlő, sok családnak sokéves megélhetést jelentő szénkincsre, bányászmúltra, az aranybükk pedig a gazdag természeti környezetre, erdőkre utal, mely szintén jelent megélhetési alapot is.

Kondó község címerét a település régi hagyományai alapján tervezte Tóth Péter egyetemi tanácsos, címertani szakértő, melyet Novák Tamás tanár- grafikus készített el 1995-ben Várady József református lelkipásztor kérésére.

Ezt fogadta el kis kiegészítéssel 2001 évben a képviselőtestület a község hivatalos címerének.