Magyar Állami Jelképek

Címerkereső

A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.

Kenézlő község címere
Nagyítsa ki a képet!

Kenézlő község

(Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Álló, háromszögletű, vörös színű a katonai pajzs, egy-egy, a bal és a jobb felső sarokból kiinduló, a pajzstalpnál megszakadó, fekete színű harántpólyával, amelyek ezüstmezőket határolnak. A pajzs közepén kék színű hullámpólya látható, míg a pajzsfőben egy háromlombú, vörös és kék ékkövekkel díszített, nyitott aranykorona lebeg. A pajzs alatt egy szalag foglal helyet, amely jelmondatként tartalmazza a KENÉZLŐ községnevet.