A kiválasztott rész almenüje
Címerkereső
A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.
Jakabszállás község
(Bács-Kiskun megye)
Csücskös talpú, két mezőre osztott a pajzs.
Az első (kék) mezőben: Szent Jakab Apostol aranyruhás alakja lebeg. Kezében és ruháján jelképei: vándorbot, vízszállító edény, kagyló.A második (ezüst) mezőben: zöld talajon kék ruhás, vörös nadrágos, sárga csizmás, vörös prémkalpagos kiskun vitéz áll. A bal kezében (a település mezőgazdasági jellegre utaló) arany ekevasat tartó kun vitéz az egykori Kiskun Kerülethez való tartozást jelképezi. 1745-öt követően a kiskunok ismét kollektív nemességet élveztek, közvetlenül a nádor irányította őket. Szabadságukért katonáskodniuk kellett. Egy piros tetejű, fehér falú házat emelnek a magasba a címeralakok: Jakab apostol égi pártfogóként és a Jakab nemzetségfőt megjelenítő kun vitéz. A ház a szállásnak, mint állandó településnek a jelképe.A pajzson ötágú, arany, heraldikai korona, mely az egykori nemesi szabadság és a magyar királyokhoz való közvetlen tartozásra emlékeztet.
