Magyar Állami Jelképek

Címerkereső

A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.

Imrehegy község címere
Nagyítsa ki a képet!

Imrehegy község

(Bács-Kiskun megye)

Álló, háromszögletű a pajzs, színe kék. A pajzslábon ötágú, liliomos aranykorona lebeg. Ebből arany szőlőtőke nő ki (két arany szőlőlevél, két arany szőlőfürt).

A címer jelképei a település múltját idézik. Imrehegy község Kiskunhalas és Kecel közötti tanyás területből alakult ki. Legkorábbi neve: Szentimrehegy; a Kalocsai Érsekség birtoka volt. Az itt lakók elsősorban szőlőműveléssel foglalkoztak. A település nevének „hegy„ kifejezése szőlőbirtokos hegyközség jelenlétére utal. Önálló településsé Imrehegy néven, 1952-ben vált. A címerben szereplő liliomos korona Szent Imre hercegre utal, akinek az ikonográfiában jelképe a liliom és a korona. Az arany szőlőtőke az itt lakók szőlőművelésére emlékeztetnek, mely a legfőbb kenyérkereseti forrásuk.