A kiválasztott rész almenüje
Címerkereső
A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.
Gyóró község
(Győr-Moson-Sopron megye)
A címer alakja pajzs alakú Kossuth-címer, mely négy mezőre osztott, kék színű. A bal felső mezőben Szűz Mária (a település védőszentje) mennybemenetelének, Nagyboldogasszony ünnepének stilizált ábrázolása. A jobb felső mező a település első lakóinak, a királynak szolgáló szabad vitézeknek állít emléket, akik a Répce mentén húzódó királyi erdő őrei voltak. A bal alsó mező ezüsttel kétszer vágott, a település melletti Répce folyót és a Köles- ért jelzi. A jobb alsó mezőben a település első pecsétlenyomata: jobbra néző lebegő ekevas és zöld gally, mely a földművelésre és az erdőművelésre utal. A címer alatti szalag Gyóró település első írásos emlékére utal.
