A kiválasztott rész almenüje
Címerkereső
A rovatban megtalálja Magyarország közel 2400 települése címerét, szöveges magyarázatát. Keresse meg az ábécében annak a településnek a kezdőbetűjét, amelyre kíváncsi, kattintson rá, majd a nevekből válasszon kattintással.
Abaújalpár község
(Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Arannyal és vörössel hasított, az alapban hullámvonallal vágott katonai pajzs, melynek jobb oldali arany mezejében egy vörös szőlőfürt egy szőlőlevéllel lebeg. A bal oldali vörös mezőben pedig a helyi református templom stilizált alakja – felette a betlehemi csillaggal – lebeg.
A címer fő elemei egyrészt a község 1857. évi pecsétnyomójának újragondolt szimbóluma, a szőlő, másrészt pedig a helybeli XIV. századi templom, amely nemcsak a múltban, hanem a mában is Abaújalpár polgárainak fontos szimbóluma. A pajzs talpát vágó hullámvonal a meglévő gyógyhatású vizet jelképezi.
